°°°

2011. december 7., szerda

Mi játszódik le az agyadban amikor szabotálod a sikereidet?


Szándékosan "agyadat" írtam, nem pedig "elmédet", mert most megnézzük a szervi folyamatokat. Ám előtte egy hosszabb bevezetőt szeretnék írni, amely a személyes tapasztalataimra épül. Azért is írom meg, mert lehet, hogy Te is átmentél már, vagy épp most mész át hasonló dolgokon.

Nézzük miről is van szó!

Sokan amikor először vágunk bele a network marketingbe nem igazán ismerjük magukat; viszont az első dolog amit megtanítanak, hogy jelöld ki a céljaidat. Jó néhányan már itt elakadnak; és ez szerintem egyáltalán nem baj. Ha most kezded az üzletet és nincs jól körvonalazott célod, ne aggódj miatta, és ne hordd le magad, ne türelmetlenkedj! Idővel kikristályosodik. Ha valakiben évtizedekig elfojtották az álmodozás képességét az idővel elsatnyul akár a használaton kívüli izmok. Nem tűnik el, csak rejtve marad - ha fogalmazhatunk így.

A következő lépés az amikor már tudjuk mit akarunk. Megvan a vágyunk, megvan a célunk, nagyon akarjuk. Mindent elkövetünk azért, hogy megvalósuljon, ám mégsem történik meg, vagy csak hosszú-hosszú idő múlva ölt formát az eredmény. Tudod, a legtöbb helyen a célok elérését tanítják, a vizualizációt - képzeld el a végkifejletet, mondj megerősítéseket a célod megvalósulásával kapcsolatban, viszont amit tapasztalok, hogy ez sokunk számára meglehetősen frusztráló lehet. Hozzátenném, hogy ezen metódusok mindegyike eredményes és kihagyhatatlan amikor a célok megvalósításáról beszélünk, ám mégsem itt érdemes kezdenünk.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy a siker felé vezető úton egyszer csak manifesztálunk magunknak valami kalamajkát. Akár kicsit, akár nagyot, de tény, hogy mindkét esetben valami miatt legátlódik a sikermechanizmusunk.
Ahogy megfigyeltem - és saját példámból is látom, hogy az emberek két fő problémával küszködnek:
Az egyik, az amikor nem érik el a céljukat. Ebben semmi újdonság nincs, és nem is meglepő. Nyilvánvalóan bosszankodunk ha nem érjük el a célunkat.
A másik viszont egy sokkal érdekesebb terület. Ez pedig az, amikor már szinte karnyújtásnyira van a cél, és mi az utolsó pillanatban tudat alatt szabotáljuk magunkat. Vagy elkövetünk valami apró, vagy hatalmas hibát, vagy olyan dolgokat manifesztálunk, ami csökkentett módban enged csak futtatni minket - a lényeg, hogy valami oknál fogva (és egyáltalán nem tudatosan) behúzzuk a kéziféket. Méghozzá a cél előtt egy lépéssel. Teljességgel logikátlan az értelmünk számára, hiszen tényleg akarjuk a sikert, tényleg el akarjuk érni a célt, mindennél jobban vágyunk rá, mégis leblokkolunk.

Hova akarok ezzel az egésszel kilyukadni?

Jim Rohn-nak van egy briliáns idézete: "Ha többet akarsz birtokolni, ahhoz előbb többé kell válnod." Régóta ismerem már ezt a gondolatot, mégis csak az utóbbi időben nyert mélyebb értelmet. A múlt héten a programozásról volt szó, arról, hogy mennyire fontos az, hogy milyen gondolatokkal tápláljuk az elménket.
Most pedig szeretném ezt egy szinttel mélyebbre vinni: ez pedig az Énkép.

Tegyük fel, hogy épp létrehoztál egy hatalmas vállalkozást, hálózatot - tehát alkottál valamit, amivel felbecsülhetetlen értéket adsz az embereknek, az emberek pedig elkezdik ezt viszonozni, megindul a pénz, az energiák, a szeretet. Éveken keresztül megszoktad azt, hogy adsz adsz adsz, viszont valami oknál fogva nem tanultad meg elfogadni a jó dolgokat, az élet áldásait és a sikert. És ezen a ponton hatalmas érzelmi dugóba kerülhetsz, ugyanis az a siker aminek a küszöbén állsz, lehet hogy egyáltalán nem illeszkedik az Énképedhez. És itt nem csak üzleti dolgokra gondolok, hanem akár a magánéletre is.

Szoktuk mondani, hogy az egész hálózatépítés kulcsa Te vagy, Belőled indul el minden, ezért fontos az önfejlesztés. Ha viszont mélyebb szinten vizsgáljuk ezt, akkor az Énképed az amit töviről-hegyére meg kell vizsgálnod, és adott esetben ez az amin változtatnod kell. Ugyanis Te vagy az alapja mindennek ami történik Veled. Az is tény, hogy Énképünk hosszú évek során alakult ki, és nem írható felül egy-két kósza gondolattal; tapasztalataim szerint jóval több időre van szükségünk erre.
"A sikert nem lehet megszerezni, az olyan mintha pillangót kergetnél, mindig elröppen a kezeid elől. A sikert csak vonzhatod, ha a sikert vonzó emberré válsz." - Jim Rohn

Nagyon szeretem ezt a Jim Rohn idézetet is, viszont mi történik akkor ha odavonzottad a sikert az ajtódhoz, már csak nyitni kéne a zárat, Te viszont valamiért képtelen vagy megtenni. Nem tudom voltál-e már így. Ennek összefoglaló neve az un. 'Félelem a Sikertől' szindróma és többen szenvednek tőle mint elsőre gondolnánk. Ahogy pedig böngésztem és kerestem rá a megoldást, valahogy minden forrásból az Énkép megváltoztatása bukkant elő.

Megint visszatértünk ahhoz, hogy a legfontosabb Te vagy és az, hogy mit gondolsz elsősorban önmagadról - majd a világról. Apró dolgoknak látszanak, mégis ezek jelentenek mindent.

Ajánlott Irodalom (most kezdtem olvasni): Pszichokibernetika c. könyv.

Ennyi bevezető után pedig nézd meg, hogy mi történik az agyadban akkor, amikor kijelölsz egy célt, viszont az énképed és a tudatalattid nem támogatja azt. Engem szó szoros értelmében ledöbbentett a videó - és talán az sem véletlen, hogy pont most akadt kezembe ez az anyag. Azonnal lefordítottam, hogy Hozzád is eljuthasson ez az elképesztő animációs film.



Ha szeretnél még többet megtudni a belső folyamataidról ajánlom John Assaraf - Válasz c. könyvét. A sikertől való félelemről pedig volt már szó Lisa Jimenez videójában is.


Szívesen olvasnám a kommentjeidet, tapasztalataidat a témáról!



- KM

2 megjegyzés:

  1. www.transzperszonalis.hu/?q=node/38
    Attól tartok, hogy a "kapcsoló" olyan mélyen van, hogy akaratlagosan nem elérhető, sőt, minden változásra irányuló energia önnön elhárítására fordítódik.

    VálaszTörlés